PinkAnyu

A szülés utáni depresszióról nyíltan – Riport

A Hétköznapi SzuperMamik riportsorozatom mai megrázó történetének szereplője Fanni.
Az anyaság nem fenékig tejföl, ezt minden anya tudja. Aki viszont depresszióssá válik, az a poklok poklát éli át.

Fanni 35 éves, és a mindennapok számára a túlélésről szólnak. Imádja gyermekeit és férjét, de a démonokkal megküzdeni emberfeletti erőt kíván.. Kislánya Zsófi három éves lesz, kisfia Máté másfél éves. Két ilyen apró gyerekkel, nem könnyű…
Személy szerint én kérek mindenkit, aki depressziós anyát (embert) észlel a környezetében, kérdezze meg miként tud segíteni. Ne ítélkezz, segíts!
Fanni mesél nekem életéről, és az anyaságról:

 

PinkAnyu: Van egy szép kislányod, aki lassacskán három éves, valamint egy csodapofa kisfiad aki hamarosan másfél éves. Mindkét gyermeked 30 éves korod felett szülted. Amikor állapotos voltál, ill. szültél, az anyukák korát illetően mi volt a tapasztalatod?

Fanni: Amikor velem ezek a dolgok történtek, hirtelen azt vettem észre, hogy az ismerőseimmel is ugyan ezek a dolgok történnek körülöttem. Akik kb. a korosztályom, mínusz tíz év. 🙂

 

PA: Két ilyen pici gyermeket miként tudsz összehangolni?

Fanni: Igazából alvásilag nem tudom összehangolni őket, a sajátomat sem, erre én is keresem a megoldásokat, és a segítséget.
Amióta vannak, ez a harmadik hely, ahol élünk, de ez az első saját. A folyamatos problémáink miatti állandósult idegeskedésem sem segít ebben…
Amúgy meg nem kell őket “hangolni”. A kislányom azóta imádja öcsit, amióta a pocakomba költözött, szerencsére ez kölcsönös. Kicsi életkora ellenére tökéletes babacsősz. Nem is kell odafigyelnem, mit csinál a kicsi, minden rossz lépésekor felhangzik a “Máté nem jó helyen van” és van, hogy az általunk tanított módon, hónaljfogással már szedi is el onnan. Nagyon büszke vagyok rá. ♥
Amúgy egyszerre csinálok velük mindent, pl ha az egyiknél peluscsere van, akkor a másiknál is megnézem..

PA: Zsófi mindjárt három éves.. kötelező ovi. Mi a kötelezőségről a véleményed?

Fanni: Az ovi fontos, ez tény, a szocializáció miatt is, és látom, ahogyan nyílik az értelme, úgy tudom egyedül egyre kevésbé lekötni, szüksége lesz rá. De ezzel a kötelezőséggel egyáltalán nem értek egyet. Szerintem csak azért lett kitalálva, hogy az állam pénzt tudjon lehúzni, és megtartani azoktól, akik nem adják be a kicsijeiket három éves korban, vagy túl sok az igazolatlan hiányzásuk.
Nem látom értelmét annak, hogy adott esetben miért ne lehetne “büntetlenül” megvárni, amíg a másik gyerek is ovis lesz, ha anyuka otthon akar maradni a kicsi három éves koráig, és együtt oviba helyezni őket, ugyanis addig olcsó a gyereknevelés, amíg a kicsik otthon vannak.

“Az ovi drága. Kötelező ebédet befizetni, nem mindenki jogosult a kedvezményekre, drágák a különfoglalkozások, amikre minden gyereket elvisznek, és gyakran havi tisztasági csomagot, meg egyéb külön dolgokat is elvárnak. csoporttárs szülinapi bulija, gyümölcs…”

 

Nem értem, főleg vidéki nagyszülők esetén, miért ne lehetne egy hétre magyarázkodás nélkül a nagymamához leadni a gyereket. Úgy, hogy szólok az óvónéninek, tudjon róla…
Most orvosi igazolást kell gyártatni, ami ugyan az a kategória, amikor én másnaposan elmentem középsulis koromban a háziorvosomhoz, hogy adjon igazolást, mert nem tudok bemenni aznap…

PA: Zsófi és Máté tervezett gyermekek voltak?

Fanni: Zsófi Igen, Máté nem, de nélküle nem lenne teljes a családunk

PA: A terhességeid mennyire voltak egyformák? Volt gond, nehézség?

Fanni: A terhességeim nem mindenben voltak teljesen voltak egyformák. Ugyan úgy a 6-hét környékén “barnáztam”, emiatt progeszteron pótlást kellett kapnom, a 12. hétig. Emiatt mind a kétszer megkaptam a veszélyeztetett terhes státuszt.
Mind a kétszer kísérőnek kaptam szerintem a hormonváltozások miatt gombás alul fertőzést… Ami még nem várandósan is utálatos dolog.
Mind a kétszer végig szorulásom volt, így gyakran ettem szilvalekvárt, és mindent, ami ezen segíthet. 🙂
Zsófival az elején komoly hidegrázás rohamaim voltak, amiről még nem olvastam a szakirodalomban. Vele végig igen orrvérzős voltam. Vele kívánós voltam, minden nap vettem a kínaiban csípős savanyú levest, amúgy a csaj imádja a csípőset most is. 🙂 És a banános, és halas dolgokat kerestem egyfolytában.
Mátéval csak sok fagyit ettem, és rettentő sok édességet.
Mind a kettővel sok rostos gyümölcsevet fogyasztottam. Zsófival csak émelygésem, és gyomor égésem volt, Mátéval terhességi hányásom is.
Mind a kettőnél megjelent a linea nigra a pocakomon. Amúgy könnyű terhességek voltak, nem volt semmi különösebb gond, az elsőnél a szülés előtt két héttel hagytam abba a munkát, a másodiknál még a 39. héten hordoztam a Zsófit a hátamon, kendőben.

PA: Mesélnél a szülésélményeidről?

Fanni: Zsófi egy héttel korábban bújt ki, eléggé meglepődtünk, de már minden össze volt pakolva, csak csont üres volt a hűtőnk éppen.
A kicsi a kiírt napon. Zsófival összevissza tíz órát vajúdtam, a kórházban ebből két órát, Mátéval összesen öt órát, az utolsó kettőt itt is a kórházban. Mind a kétszer a kórházban folyt el a magzatvíz, aminek örülök. A másodiknál burkot repesztettek. Természetes szülések voltak, egyáltalán nem éltem meg nehéznek, sem fájdalmasnak. Amikor Zsófival beindultak a folyamatok, Akkor a párommal metróval mentünk szülni, ott lettek a három perceseim. Anyukám volt bent velem mind a két alkalommal. Az elsőnél ő vágta el a köldökzsinórt, másodjára én. 🙂
A Kisfiam születési körülményi viszont igen csak vitathatóak. Mind a kétszer az István kórházban szültem, mert azt olvastam, hogy szoptatás, és baba barát, alapvető elvárásom volt, hogy ne szóljanak bele abba ami történik. Nem akartam se oxitocint, se gátmetszést, sem semmi beavatkozást. Ez mind a kétszer meg is valósult.
Azt gondoltam, hogy mivel nincsen rá pénzem, és mert a szülés egy természetes folyamat, ambulánsan oldom meg. Nem volt választott orvosom, sem szülésznőm, terhesgondozásra a körzeti nőgyógyászomhoz jártam. Mindent becsületesen megcsinált. Nem fizettem senkinek egy fillért sem. Amikor eljött az idő, bekopogtam a kórházba, és közöltem, hogy jöttem szülni.
A kislányommal tökéletesen működött minden.
A Kisfiamnál viszont (ő téli gyerek) nagyjából 18 fok volt a szülőszobában, pulóverben szültem. Utána a pocakomra tették, és kaptam hozzá két törülközőt, amik persze átáztak. Próbáltam bebugyolálni, de nem ért semmit. Az igazsághoz hozzá tartozik, a csomagomban volt egy babatakaró, de azt a kórházi szobába tartogattam, attól féltem koszos lesz, a szülés egy hülye agyi állapot, legközelebb biztosan ráteríteném azt is. Így viszont 90 perces korában ütemesen rángani kezdett, a fejem fölé emeltem, hogy megnézzam, úgy lógott, mint akiben nincsen élet, és lila volt, mint a padlizsán. Ekkor ordítottunk anyuval segítségért.
Jöttek, kikapták a kezünkből. Állítólag csak leszívták az orrát, és oxigént adtak neki, hamar hallottam, hogy felsírt, és elvitték melegítőtálcára. Ezek után amikor letelt a 3 óra, rohantam hozzá, anyura támaszkodva. Addigra az állapota rendeződött, oda is adták.

 

fanni_pinkanyu_hetkoznapiszupermamik_cafeblog

 

PA: Korábbi beszélgetésünkből tudom, hogy szülés utáni depressziód van. Mikor ismerted fel? Van már segítséged?

Fanni: Kb másfél hónapja jöttem rá, hogy egyedül nem tudom helyrepakolni a lelkiállapotomat, és ez már káros lehet a gyerekekre is. Visszagondolva viszont már sokkal hamarabb kellett volna gondolnom arra, hogy ezzel küzdök, egyértelműen felismerhető jelei voltak.
Persze, ilyen a depresszió, a saját természete miatt először az ebben szenvedőnek el kell jutni a felismerésig, csak akkor lehet elkezdeni az ezzel való munkát. Addig viszont borzasztóan sok kárt tud okozni, súlyosságától, és fajtájától függően. A gyermekágyi az pont egy ilyen alattomos fajta.
Valószínűleg sok formája van, de közös, hogy az anya egy beszűkült tudatállapotban van, a világtól elzárkózik, a gyerekéről manuálisan gondoskodik, de érzelmileg vagy eltávolodik, vagy állandóan csak rajta csüng. Biztosan rossz gondolatok kísérik, ez szólhat a gyermek bántalmazásáról, de az öngyilkosságról is, esetleg csak folyamatosan a napi történések negatív oldalait látja, a pozitívak nem jutnak el a tudatig.
Nekem mindenféle gondolat megvolt, a gyermekbántalmazós is, erről bővebben inkább nem írnék, de szerintem remek thrillert tudnék írni ezekből. Ezekben jellemzően lejátszottam egy filmet az agyamban az aktuális dühöm/agresszióm levezetésére, önnyugtatás céljából. Azért voltam nyugodt közben, mert tudom, hogy igazából nem tennék kárt bennük.

“Nem pszichopata vagyok, hanem depressziós, bár volt, hogy utólag megijedtem…”

 

Főleg a kicsinél, mivel ő refluxos, ezért öt hónapos koráig sokat sírt, napi nyolc óránál többet, az állandó gyereksírás már nem gondoskodási ösztönt hozott ki belőlem, hanem agressziót. Amit persze nem akartam a gyereken manifesztálni, hiszen a józan felem tudta, hogy nem tehet róla. Azóta is van, hogy amikor sír, és nem tudok vele mit csinálni, pár percre dühösen leteszem egy távoli sarokba a gyereket, és jó messze megyek tőle. Aztán amikor lenyugszom, már tudom kezelni ezt, és addig sem ártok neki azzal pl. hogy indulatból a fenekére ütök, mert sír, nyilván nem érdemli meg, mert ő pont azért sír, hogy segítséget kérjen… de sajnos sokszor ideges leszek még mindig ahelyett, hogy a segítő kapcsolna be. Már dolgozom ezen.
Nagyon szeretem őket, és szeretném őket egészséges embernek nevelni, egy pozitív támogató közeget szeretnék nekik teremteni, ahol boldog gyermekkoruk lehet. Még nem jutottam el rendszeres pszichológusi felügyeletig, de már voltam ilyennél, egyenlőre minden arra mutat, hogy egy bizonyos személyt kéne felkeresnem, muszáj lesz ezt meglépnem, de nem részletezendő okok miatt ez nekem nehéz, út.

PA: Amikor másokkal beszélsz a gondjaidról (depresszió) milyen reakciókat váltasz ki?

Fanni: Csak mostanában kezdtem erről bárkivel is beszélni, nem kaptam még negatív reakciót, de sok építő jellegű kritikát igen, hol kezdjem el a változást.
A párom szerintem látta, ő sokat segít, a családomban nem értik ezt az egészet, szerintem fogalmuk sincsen arról, mi történik velem. Ők is látják, hogy valami nem stimmel, de anyám, és apám ezt azzal próbálják kezelni, hogy (ők elváltak, apu velünk él) amikor összejönnek, akkor hirtelen a gyerekeim nővére leszek, és ők akarják nevelni a gyerekeimet. Ezzel persze nagyon sokat ártanak, mert azzal, hogy ki akarják venni a kezemből az irányítást, megkérdőjelezik az anyai kompetenciáimat, és elfelejtik hogy felnőtt vagyok, ezzel a maradék önbizalmamat is lerombolják, ettől még rosszabb lesz a hangulatom, és nagyon-nagyon rossz érzés.
Azt gondolom, még nem rendeltek ki felettem gyámságot, de teljesen ilyen… 🙁
Az lenne a jó megoldás, ha tiszteletben tartanák a döntéseimet, és nem kérdőjeleznék meg a cselekedeteimet. Azt gondolom, hogy náluk sem szólt bele senki az én nevelésembe, és a depressziómtól függetlenül, hagyni kéne hibázni, nem véletlenül csinálok dolgokat.

“Azt hiányolom, hogy megkérdezze a környezetem, hogy hogyan szeretném, a segítséget… Mert azzal valóban segítenének.”

 

PA: Akik felfedezik magukon a szülés utáni depresszió jeleit, azoknak mit tanácsolnál?

Fanni: Mindenképpen forduljanak szakemberhez, akár a gyermekvédelmi szolgálaton keresztül. Ezt az állapotot egyedül senki nem tudja kikezelni.
Mondják el a környezetüknek, számítsanak rá, hogy ezzel sok negatív véleményt is begyűjthetnek, mondják el, hogyan várják a segítséget, nekik mi jelentene valódi segítséget. Kérjenek a környezetüktől, és maguktól is sok türelmet, számítson rá mindenki, hogy ez egy hosszú folyamat, nem oldódik meg hamar, és hullámvölgyek is várhatóak.
A felismerés után írjanak egy listát arról, min kell változtatni az életükben, mit szeretnének jobban csinálni, és mindezért mit tudnak tenni. Nem kell egyszerre, minden nap csak egy picit.

Figyeljenek arra, hogy rendszeresen szerezzenek maguknak, és a gyermekeiknek egy pici örömet, és jöjjenek rá, hogyan tudnak közös boldog pillanatokat teremteni, mert ezek felidézése is pici lépcső a depresszióból kifelé.


Fontos, hogy rájöjjenek arra, hogy egyedül is képesek dolgokat elérni, és sok ilyen “egyedül is megcsináltam élmény” után biztosan erősebbnek érzik magukat majd.
Közben nem szabad elfeledkezni arról, hogy nők vagyunk, és tudni kell segítséget kérni a mindennapokban, főleg a párunktól, aki ezáltal nem fogja feleslegesnek érezni magát…

PA: A férjed, mennyire tud segíteni, támogatni téged, a lelki állapotodban?

Fanni:  Mint meséltem, vele szerencsés vagyok, főleg a türelmével. Mi a Kapocs Ifjúsági Önsegítő egyesületben ismerkedtünk össze, amikor az még a PeCsá- ban volt, 16 éve, (sokáig csak ismerősök és haverok voltunk csak). Tehát ő kortárs segítő múltja miatt tudja, hogyan kell engem ilyenkor kezelni.
Szerintem ezt a legtöbb anyatársam, aki ezzel küzd, nem mondhatja el magáról, a laikusok szerintem inkább megijednek ettől, és stigmákat, meg általánosságokat húznak a szenvedő személyre…

 

fanni_szupermamik_pinkanyu

 

PA: Zsófi vagy Máté a nyugisabb gyerek? Melyikükkel volt/van “könnyebb” dolgod?

Fanni: Egyértelműen Mátéval könnyebb. Zsófi egy igazi örökmozgó energiagombóc, önálló hölgy, emellett nagyon apás, nagy a szerelem köztük. 🙂
Nem egyszerű, ami a hisztiket illeti, de ő egy értelmes, okos, eléggé fiús csaj, autómániás, már most felismeri az utcán a márkákat. A kedvenc játszótere az utcánkban lévő autószerelő műhely, ahová gyakran bejárunk, a fiúk már előre köszönnek, a főnök imádja. 🙂 Apával együtt javítanak asztalt, szekrény ajtót csavaroznak, autókkal, játékvonatokkal játszik, Chuggington, és Verdák mániás. Sokat énekel, mostanában egyre többet visszaénekel abból, amiket eddig valaha énekeltem neki, és a mondókákat is kezdi visszamondani… ha elesik, nem csinál belőle nagy ügyet soha.
Máté más. Nagyon anyás, bújós baba, még szopik. Normál állapotában egy mosolyalbum, akinek mindig jó a kedve, amikor balhézik, annak mindig oka van, talán még egyszer sem hisztizett. A születéskori hipotermikus állapota, és az utána következő refluxos állapot miatt, amikor öt hónapig azt gondoltuk, hogy nem hall- olyan szinten “fájt” az egész baba…
szóval megkésett fejlődésű, most 6- 10 hónapos babának szórnak az értékei, erről szakvéleményünk van a korai fejlesztőtől.
A Dévényes gyógytornász rendbe hozta a mozgásfejlődését, már ami a nagy mozgásokat illeti, azok életkoriak. A szenzoros dolgai, és a kis mozgásai el vannak maradva. Most ezeket TMST gyógytorna keretében, és pszichopedagógussal már fejlesztjük. Szóval vele olyan, mintha lenne egy nagyra nőtt csecsemőm, vele babázni kell. 🙂

PA: Elégedett vagy a magyar egészségüggyel, ápolók, szülésznők, orvosok, gyerekorvos, védőnő?

Fanni: A védőnénikkel eddig mindig szerencsénk volt, a költözéseink okán, és egy védőnéni csere miatt, eddig az első terhességem óta ötöt fogyasztottunk. 🙂
A gyerekorvosok, akik a körzeteinkhez tartoztak, egy kivételével mind nagyon áldozatkészen végezték a hivatásukat, és minden tekintetben megfeleltek. Kivéve a mostani körzetünkhöz tartozó doktornő, vele egyszer találkoztunk, aztán a párom közölte, hogy ide többet nem jövünk. Inkább maradtunk az előző doktorbácsinál, aki 70 éves, messze van, de imádjuk.
Amikor vizsgálatokra volt szükség, kirívó negatívum sehol sem ért minket. Mindenhol megkaptuk a szükséges segítséget. Sok körzetet láttam. Általánosságban azt tapasztaltam, hogy mindenhol sokan vannak, és mindenhol leterheltek a dokik. Mindenhol próbálnak helyt állni, sokszor fáradtak, ezért nem udvariaskodnak, ami másoknál lehet, hogy bunkóságnak tűnhet, de ők csak hatékonyan akarják a munkájukat végezni, és kezelni a leterheltséget, közben mindenkit lehetőség szerint ellátni.
Az első kerületben a Hegyvidéki gyermekorvosi körzet egyre kevesebb feladatot vállal, mert mennek el az orvosok, de amit csinálnak, az első osztályú.
A Heim Pálról is csak jót tudok mondani.
Ahol szültem, az Istvánban, ha tisztességesen ki lett volna fűtve a szülőszoba részleg, akkor semmi bajunk nem lett volna, de erről nem az egészségügyi személyzet tehet, hanem a Magyar kórházak állapotát minősíti.
És, amiről mindenki csak rosszat mondott, a Szent János kórházban, ott kaptuk az egyik legnagyobb segítséget, amikor befektettek minket Mátéval a koraszülött osztályra, és teljes körű kivizsgálást kaptunk, aminek, és az ellátásnak köszönhetően napokon belül láthatóan javult a gyerek állapota…

PA: Mi az ami hiányzik a régi, gyermektelen életedből?

Fanni: A rocker-élet, úgy mint koncertek, rockdiscó, haverok, bulizás. 🙂
Komolyra fordítva: Amikor vállaltam, hogy anyuka leszek, vállaltam az ezekről való lemondást, de néha nagyon nagy szükségem lenne rá, ha lenne lehetőségem egy estére elszabadulni, mert sokat tudnék belőle töltődni.

PA: A férjed be tud segíteni a háztartásba a gyerekek körül? Önkéntesen teszi, vagy nógatni kell?

Fanni: Segít, teljesen magától. Sőt, ő nógat engem.

PA: Ilyennek képzelted el a gyermekeidet míg pocaklakók voltak?

Fanni: Viccelsz? 🙂 Elképzelésem sem volt, ez az egész mivel jár, és ami volt, az is megváltozott  Nagyon sokat olvastam előre, hogy megpróbáljak felkészülni, de szerintem erre nem lehet. Sok mindennek ösztönből kell jönni, amik nálam nem jöttek, így manuálisan kellett sok mindent megtanulnom.

PA: Ha lenne egy teljesen gyerekmentes napod (biztonságos jó helyen vannak a gyerekek), mit tennél?

Fanni: Lenne egy csomó elképzelésem arról, mit csinálnék, pl. párommal egész nap ágyban maradni, vagy bulizni egy nagyot. Esetleg tartani egy olyan napot, amikor fodrász, kozmetikus, műkörmös satöbbi kezel, (ezeket amúgy hanyagolom, kivéve a fodrászt, de abból is megtaláltam a majdnem ingyeneset, mert nincsen rá pénzünk)
A valóságban kitakarítanám normálisan a háztartást, és aludnék. 🙂

PA: Számodra mi az ami a legfontosabb, legszebb dolog az anyaságban?

“Van két csodálatos gyerekem, akik nélkül már nem tudom elképzelni az életemet, sok önismeretet lehet szerezni ezáltal…”

 

Nincsen legfontosabb, vagy legszebb. Minden fontos, és semmi sem szép, hanem baromi nehéz, kő kemény meló. Állandó harc velük, magammal, az elvárásaimmal, a környezetem elvárásaival, az idővel…

A gyerekeim szépek, remélem sikerül jó embert faragni belőlük, akik majd meg tudnak állni a lábukon, képesek lesznek megküzdeni a problémáikkal, alapvetően vidámak maradnak közben, és lesznek barátaik.
Ezek fontosak, és az egészség.

 

pinkanyu_szupermamik_fanni

 

PA: A kismamák és anyukák a kilók. Miként élted meg a tested változását, terhesség és szülés után?

Fanni: Ez nem volt probléma, szerencsés alkatot örököltem anyutól, 15-20 kilókat híztam, de már majdnem olyan az alakom, mint az első terhességem előtt. Picit átrendeződtem, szélesebb a csípőm, és a hasam megereszkedett, és a Mátétól kaptam a pocakomra néhány striát is.

“Azt szoktam mondani, hogy egy anyatigrisnek kellenek csíkok is! :)”

 

PA: Most milyennek látod a jövőtöket?

Fanni: Bizonytalannak. Annyi anyagi problémánk van, hogy nem tudok jelenleg elképzelni semmit, sokszor még azt sem, hogy miből vásárolok be holnap. Ha ezek megoldódnának, és kijönnék a depressziómból, akkor csak pozitívan nyilatkoznék

PA: Milyen “szuperképességet” szeretnél magadnak, és miért?

Fanni: Szeretném a gyerekeket megvédeni, ehhez kéne néhány “szuperreflex”, illetve megérzés.
Szeretnék olyan gyorsan tudni takarítani, hogy öt perc alatt csillogjon minden. 🙂
Szeretném tudni, mik lesznek a számok a lottósorsoláson… egyszer elég lenne… 🙂

PA: Mi a mottód?

“Nincsen mottóm. Most minden nap a túlélésért küzdök.”

 

PA: Mit üzennél a társadalomnak? Szerinted, ma Magyarországon elismerik az anyák szerepét és fontosságát?

Fanni: Szerintem én kicsi vagyok hogy a társadalomnak bármit üzenjek, főleg, hogy mostanában nekem vannak tanulnivalóim az élettől…


“Úgy tűnik szeretni és elfogadni kell magunkat ahhoz, hogy utána a gyermekeinket is megfelelően szerethessük… de még nekem is meg kell tanulni ezt valósítani”

 

Ma Magyarországon az anyák szerepét szerintem mindenhol elismerik, szóban. Társadalmilag és kulturálisan, hogy ebből mi jön le a valóságban, azt nem tudom pontosan, mert nem vagyok szociológus.
Az biztos, hogy aki gyereket vállal, az a későbbi munkalehetőségével játszik, ami eléggé szomorú, mert amúgy sem könnyű ma normális munkát találni. Ha a gyerekvállalás miatt a nők nehezebben kapnak munkát, ez akadályozza a normális gyermeknevelést…

“Lelkileg eléggé megterelő állandóan azon aggódni, hogy van-e kenyér az asztalon, és holnap lesz -e még munkahelyed, illetve megkapod e a szabadságot, amikor az a gyereknek fontos lenne…”

 

 

Köszönöm Fanninak a beszélgetést, és az őszinteséget, ahogyan mesélt nekem mindenről, ami őt éri, amiben él.

 

A Hétköznapi SzuperMamik kezdeményezésemmel nem titkolt célom, a társadalomnak bemutatni az anyákat, akik a világ alappillérei, hiszen az anyák adják az eljövendő világot, a következő nemzedéket.
Épp ezért fontosnak tartom, hogy megbecsüljük az édesanyákat és gyermekeinket különös figyelemmel kísérjük.

A többi Hétköznapi SzuperMamiról IDE kattintva olvashatsz.

 

Hamarosan újabb Hétköznapi SzuperMami lesz a vendégem! 

 

Puszi: PinkAnyu

 

Ha tetszett ez az írásom, akkor kérlek kövesd blogom friss, naprakész Facebook oldalát. Csatlakozz te is a PinkAnyu közösséghez, ha egy pici pinket is érzel magadban: facebook.com/pinkanyucafeblog.

 

Fotók: Pixabay.com

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!