PinkAnyu

Születés és elengedés – Levi és Bibi története

 

A Hétköznapi SzuperMamik riportsorozatom mai történetének szereplői egy rendkívüli család.  Klau 32 éves, két gyermeket hozott a világra. Levi 2013. március 04-én született. Ma már ő vigyáz a szüleire, csodálatos kishúgot küldött nekik ajándékba azért a szertetért, odaadásért, minden pillanatért, amit kapott édesapjától és édesanyjától. 

A pici Bibi baba angyali testvére üdvözleteként 2016. február 11-én érkezett szüleinek még több fényt hozva az életébe.
Klauval régóta beszélgetek, és meg kell valljam ő az, aki erőt önt belém, hogy meg tudjam írni ezt a riportot. Ez több, mint riport, szeretettel és tapintattal teljes beszélgetés, mondhatni baráti.
Úgy érzem a legnehezebb egy ember életében elengedni a gyermekét, végleg elbúcsúzni tőle.

A Kardos család nem mindennapi történetét fogadjátok szeretettel és megértéssel:

 

PinkAnyu: Egy “kicsit” kíváncsi vagyok, és nagyon érdekelne… Mikor ismerkedtetek meg? Egyből szerelem volt? Kellett küzdenek egymásért?

 
Klau: Nos… hogy a történetünk teljes legyen, hát elmesélem néhány mondatban jelenlegi kapcsolatom rövidke, ámde annál mókásabb és sorsszerű alakulását. 🙂
2010-2011. között életem súlyos mélypontra zuhant. Hibás döntések sora követte egymást, mind párkapcsolati, mind erkölcsi, mind anyagi szinten. Lackómat 11 évvel korábbról már ismertem, hiszen évfolyamtársak voltunk a gimiben, hátunk mögött egy akkori szuper randival, aminek aztán folytatása valamiért nem lett.
Aztán a Facebook-on 11 év után felvettük a kapcsolatot (ő akkor Münchenben élt), két hét üzenetváltás, néhány telefonbeszélgetés és fotócsere után, úgy döntöttünk, megpróbáljuk “látatlanban”.
Első találkozónk a vonatállomáson volt, én már bőröndöstül, kutyástul…. mindenestül vártam rá. Fifty-fifty volt az esély, hogy bejön. Bejött. Kockáztattam és nyertem! 🙂
 
 
PA: Csodálatos kisfiad, Levi születési rendellenességgel jött világra. Mesélnél róla, hogy mi volt a baj?
Klau: A 28. heti (fizetős) ultrahangon diagnosztizáltak nála súlyos baloldali rekeszizomsérvet.
Hiányzott a rekeszizom nagy része, minek következtében a hasüregi szerveinek nagy része a mellkasába felcsúszva növekedett, ezzel elnyomva a tüdőt, jobbra tolva a szívet. Ez egy fejlődési rendellenesség, öt-hatezer terhességből egy ilyen baba születik.
Bochdalek-sérv. A veleszületett herniák 90 százaléka ebbe a fajtába sorolható. Megfigyelések szerint valamivel gyakrabban fordul elő fiúkban, mint lányokban és az esetek egy részében, egyéb fejlődési rendellenességekkel társul. Leggyakrabban szív- és idegrendszeri fejlődési rendellenességet, illetve kromoszóma rendellenességet figyeltek meg a Bochdalek-sérvvel egy időben. Bochdalek-sérv esetén a rendellenes nyílás rendszerint a rekeszizom hátsó felén, a bal oldalon alakul ki (ún. postero-lateralis sérv) és a nyíláson keresztül a gyomor és a bélkacsok türemkedek a mellüregbe. A mellkasba nyomuló hasi szervek a szívet is eltolhatják a jobb oldal felé, így egyrészt a szívhangok rendellenes lokalizációban hallhatók, másrészt hosszabb idő alatt szívelégtelenség is kialakulhat.
Nos…. Levinél ez volt, annyi különbséggel, hogy születése után az első uh-okon már nemcsak a gyomor és bélkacsok, hanem a máj bal lebenye, a vesék felső harmada és a teljes lép is a mellüregbe csúszott. Neki is szinte csak fél tüdeje volt és az is beteg. A szíve a mellkasa jobb oldalára tolódott.

klau_levi_szupermamik.5klau_levi_szupermamik.4klau_levi_szupermamik.3klau_levi_szupermamik.2klau_levi_szupermamik.6
< >
 
 
PA: Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy nincs minden rendben Levivel? Párod Lacus miként élte meg?

Klau: Az ultrahangot végző nagyon kedves hölgy (G1 intézet) végig nagyon mosolygós és közlékeny volt… egészen a babmozi 35. percéig. Akkor is hosszasan egy területen mozgatta az uh fejet, ráncolva közben homlokát.
Mikor pedig “biztosan látta”, amit senki nem akar látni, csendben elmondta, mit lát. Nagyon megijedtem, úgy kalapált a szívem, hogy majd elájultam a vizsgáló asztalon. A szonográfus asszony a kiállított lelettel, fotót csatolva hozzá kért bennünket, amint lehet, mutassuk meg a kezelőorvosnak, hogy erősítse, vagy éppen reményeink szerint megcáfolja a látottakat.
A könnyeimmel küszködtem. Mikor kiléptünk a rendelő ajtaján, zokogásban törtem ki. Talán Lackó is sírt, de arra már nem emlékszem pontosan.

“Semmi más nem járt az eszemben, csak az az átkozott kérdés…. “Miért mi??”

 

Hiszen nem dolgoztam akkoriban, nem kávéztam, nem dohányoztam, nem ittam, nem fogyasztottam kábítószert. Boldog voltam. Egy szó mint száz, pánikba estünk.

klau_levi_szupermamik.7klau_levi_szupermamik.8klau_levi_szupermamik.9klau_levi_szupermamik.10klau_levi_szupermamik.11
< >
 PA: A család hogyan fogadta a hírt?

Klau: A család megrendülve fogadta a hírt, pedig akkor még szinte egyikünk sem tudta, pontosan mi is a helyzet. Azt tudtuk, baj van, azt viszont már nem, hogy mekkora. Természetesen mindenki nyugtatott bennünket, hogy minden rendben lesz.

PA: Levi születéséről mesélnél?

Klau:  A diagnózis megerősítését, tüdőérlelés követte. Egészen a 37. hétig jól volt a pocakban. Két hetente kellett uh-ra járnom a klinikára, ill áramlás vizsgálatokra, majd a 36. héttől a kötelező CTG-kre.
A 37. héten is egy ilyen vizsgálatra mentem. Az első (mert aztán több is lett) bizonytalanul festett, nem igazán lehetett megfelelően és biztosan kiértékelni. Ezért a doktornő néhány perccel a leletbemutatásomat követően újat kért. Második nekifutásra már értékelhetőek lettek a görbék, azonban ezek nem adtak okot nyugalomra. Mikor a doktornő közölte apukával, hogy mehet haza a cuccaimért, mert megfigyelésre, egészen szülésig bent tartanak, pánikba estem. Lackó arcára is kiült az ijedtség. Még akkor gyorsan feltettek egy következő CTG-re a vajúdóba. Lackó úgy volt vele, azt még megvárja. Hát… jól is tette, ugyanis az eredmények láttán a doktornő azonnali császármetszésre készíttetett fel.
Azt tudni kell, miután megvolt a diagnózis, elküldtek a Bókay János gyermekklinika sebészeti osztályára, ahol is személyesen beszélhettem az ország talán legjobb rekesz specialistájával, Dr Verebély Tibor doktor úrral, és felvázolta a szülés utáni műtéti lehetőségeket. Ennek kapcsán a Péter Cserny alapítvány koraszülött mentői is tudomást szereztek babám helyzetéről és onnantól kezdve együtt működve a három csapat tette lehetővé, hogy Levi a születését követően azonnali, a neki megfelelő ellátásban részesüljön, majd a Bókay Klinika PIC osztályára kerülhessen.
Villámgyorsan reagáltak az eü dolgozók a 3. CTG eredmény után, ami konkrétan azt jelenti, hogy leletbemutatást követően, nem telt el 15 perc és én már előkészítve, a műtőasztalon feküdtem.
Természetesen leszedáltak, hogy gördülékenyebben mehessen a műtét, és 2013. március 4-én 2430g-al és 43 cm-rel megszületett Kardos Levente László.
Amire emlékszem, hogy annyira ki voltam ütve, fel sem fogtam, mikor hallottam (nem sírt fel, mert nem hagyták neki az ö érdekében), hogy megszületett a Fiam. Ami a mai napig bánt ezzel kapcsolatban (nyilván nem tehettem róla), hogy meg sem kérdeztem senkit, “rendben van-e, él -e egyáltalán”, mert látni nem láthattam. A szerek teljesen a hatásuk alá kerítettek, se félelem… se izgalom… se öröm… semmit nem éreztem. Mintha egy légüres térben lebegtem volna a semmi közepén.
A Cserny alapítvány koraszülött mentői már várták Levit, akit azonnal intubáltak és miután valamelyest stabilizálták, a gyermekklinikára szállították.
Lackó szerencsétlen azt sem tudta, hova menjen, kivel maradjon, mit csináljon. Ráadásul aznap elviselhetetlenül fájt a foga, a feje, szerintem az események láncolata majdnem öt is ájulásra késztették.

klau_levi_szupermamik.12klau_levi_szupermamik.13klau_levi_szupermamik.14
< >
PA: Hosszú küzdelem Levi születése utáni hét hónap. Pontosan hogyan történt minden?
Klau: Levi erős kisfiú lévén a 4. napon annyira stabillá vált az állapota, hogy sikeres “foltbehelyező” műtétet végeztek el rajta. (nem sok, ezzel a betegséggel született baba jut el a műtétig… egyáltalán odáig, hogy élve megszületik) Ezt követően lassú gyógyulásnak indult, nagyon lassan szoktatták le a drogokról, amivel mély altatásban tartották. (pokoli volt!) Konkrétan hosszú hetekig tartott, annyira megszenvedte. Tényleg, akár egy drogos. Csak ő önhibáján kívül “vált azzá”.
Gyógyulását egyre másra kórházi fertőzések hátráltatták, minden igyekezet és óvatosság ellenére, minek következtében többször is olyan szinten visszaesett az állapota, hogy három héten belül kétszer is leültettek bennünket azzal, hogy készüljünk fel a legrosszabbra.Sosem felejtem el ezeket a beszélgetéseket a főorvos úrral.
Levi végül mindig kimászott a bajból és kezdhette előröl a felépülést. Ahogy nőtt, kiderült, sajnos táplálhatatlan, minden tejet, még a semmit is epés váladék formájában kihányta. Ez a probléma addig fajult, hogy többszöri bélműtéten esett át, hat hónap alatt négyszer. Azonban hiába kapott emelt kalóriás tápot szondán, semmit nem hízott, emiatt nagyon gyenge volt végig és ezért is nem állt ellen egy fertőzésnek sem.
A sorozatos fertőzések nagyon megviselték az amúgy is beteg fél tüdejét, emiatt a sokszori sikertelen extubálás után (nem tudták kivenni a lélegeztető csövet a torkából) végül bele kellett egyeznünk a gégemetszésbe. Ettől reméltük, hogy egyszer gép nélkül is tud majd lélegezni.
Hosszú, fájdalmas, küzdelmes hét hónapjának végül egy fertőzés, a kóros alultápláltság vetett véget.

“Csupán egy dologért imádkoztunk, hogy ne legyen egyedül, amikor véget ér földi élete.
Imáink meghallgatásra találtak. Végig vele lehettünk, igaz én képtelen lettem volna az ölemben fogni, mikor… Lacus kezében állt meg a pici szíve.
Egy részünk ott, akkor vele halt. Egészen addig velünk maradt, míg érte nem jöttek a szállítók.
Akkor fogtam fel igazán….VÉGE”

 

klau_levi_szupermamik.18

 

PA: Ismersz, tudod, hogy hónapok óta készülök veled erre a beszélgetésre. Én gyengülök el folyamatosan, de mélységesen csodállak titeket, minden mosolyotokat. Hogyan tudtátok a történteket pároddal Lacussal feldolgozni? Miként éltétek túl? Egyáltalán fel lehet dolgozni? Túl lehet élni? Szakember, család, kik segítettek?

Klau: Hogyan lehet túlélni? Erre a kérdésre rövid és egyszerű a válasz. Talán egy szó: MUSZÁJ!!
Nem gondolom, hogy volt más választásunk. Tudod, mikor hosszú hónapokon keresztül csak a harc, a küzdelem folyik egy jobb vérképért, egy kedvezőbb RTG, UH képért, a minden napos reménykedés abban, hogy a mai lesz az a nap, amikor nem fog többet hányni, végre a súlya gyarapodásnak indul, amikor végre minden a helyére kerül és jó irányban halad tovább.

“Rengeteget kivesz az emberből! Azonban feladni SOHA NEM TUDTUK! Hiszen meg sem fordult egyikünk fejében sem, hogy nem visszük haza. Egy bizonyos pontig…”

 

Sok sok veszélyes helyzetben volt már, voltak megrázó beszélgetéseink orvosokkal, ennek ellenére valahogy nem gondoltunk bele, hogy bármikor elveszíthetjük. Azonban ezek a helyzetek és beszélgetések, tudat alatt készítettek fel bennünket az esetleges legrosszabbra.
Ha úgy tetszik, minket is megedzett Levi kőkemény harca! Sok mindent köszönhetünk neki, többek között ezt is.

“Mert minden, ami és ahogyan történt, mintha jól kigondolt terv része lett volna a részéről. Hogy képesek legyünk, ha eljön az idő, elengedni öt, hogy ne csak fájdalommal a szívünkben, hanem hálával, tisztelettel és mérhetetlen szeretettel fogadhassuk el az amúgy elfogadhatatlan! Feldolgozni azt gondolom nem tudtuk, a mai napig nem tudjuk, viszont megtanultunk a tudattal élni”

 

Szakemberre nem volt szükség, sziklaszilárd támaszok voltunk és vagyunk Lackóval egymás számára. Remek ember, kivételes Apa, a legjobb társ, jobbat kívánni se kívánhattam volna magamnak! ♥ Nagyon büszke vagyok rá, hiszen talán ő több ideig küzdött a démonaival, mint én. Vannak napok (Levi születésnapja, elvesztésének napja, halottak napja stb..), mikor látom a szemében a fájdalmat, érzem, amit legbelül érez.. Bizony, a mai napig vannak rosszabb napok, de talán ez teljesen érthető.
A család… Mindenkit nagyon megviselt Levi halála.
A temetésre is rengetegen eljöttek,távoli rokonok, sok sok barát, még nővérkék is a kórházból. Természetesen teljes mellszélességgel felajánlották segítségüket, lett volna szó barmiról. Levi temetése után öt nappal már kezdetem az új munkahelyemen, ahová az önéletrajzom és egy nap próbanap után felvettek. Ez is nagyban szerepet játszott, hogy ne forduljak teljesen magamba. Egy szuper csapat tagjává váltam, ami segített.

PA: Az elengedésről szeretnélek kérdezni. Hogyan tudtátok elengedni Levit?

Klau: Azon a héten (az utolsón), mikor megint nagyon rosszul lett, az első 2-3 napban még ugyanazt gondoltuk, mint korábban, mégpedig, hogy “jó jó, volt már ilyen, nem egyszer, de úgy is kilábal belőle.”
A legnehezebb az, hogy konkrétan olyan jól volt Levi, már késztettek minket haza. Addigra megtanultuk a gégekanüljét szívni, etetőszondán át táplálni, már a gyógyszerezést tanultam.
Aztán, ahogy
teltek, múltak a napok nemhogy javulni látszott, újra inkább csak rosszabbra fordult az állapota, komolyabban beszélgetni kezdünk. Nem előrevetítvén a tragikus végkifejletet, inkább higgadtan, nyugodtan fejtettük ki egymásnak érzéseinket, félelmeinket.
Azon a héten, sejtheted, hogy rettegve mentünk haza minden egyes nap, hogy “csak éjjel ne hívjanak fel!” Pokoli volt a tudat, hogy nem lehetünk vele, ha bármi gond adódik. Mert láttuk… láttuk azt, amit az orvosok is tapasztaltak, hogy a kis szervezete egyre rosszabb állapotba kerül, lassan már nincs hova tekerni a lelegeztető gépet, hogy javítsanak az oxigén ellátásán, lassan már nem tudnak több folyadékot a szervezetébe pumpálni, hogy elég pisi legyen, a veséi ne adják fel és így tovább.
Az utolsó hétvégén Lacus felkeresett egy reiki mestert, akihez beiratkozott tanfolyamra, hogy valahogy próbáljon ezúton is segíteni a pici fia mihamarabbi felépülésében. Majd az ott tanultakat alkalmazta esténként, munka után, még akkor is mikor egyre rosszabbra fordultak a dolgok. (külön engedélye volt rá, hogy látogatási időn kívül is bemehessen Levihez). Azt el kell mondjam, nagyon meglepett, hiszen Apci nem egy tipikus, ilyen témában érdeklődő ember. De hallott innen-onnan erről és úgy volt vele, csak használhat.
V
asárnap este… jött a doktornő és belefogott. Amit pedig sajnos mondott , nem ért bennünket felkészületlenül. (Nem tudnám felidézni, így nem is próbálom leírni, nem szeretnék hazudni)
Elment a doktornő, egymásra néztünk, sírtunk és megállapodtunk.
Levinek akkor már vagy egy hónapja vezettettünk nővérekkel, orvosokkal egy kis noteszt, amibe minden nap beleírták az esetleges javulásokat, amiben dicsérték, milyen ügyes (cuki matricákat is ragasztottak bele, piros pont gyanánt) és “leszidták”, mikor egy adott napon nem éppen úgy szerepelt, ahogy mindenki nagyon várta volna.

Azon a vasárnap estén Lacus felhívta a mesterét, hogy jöjjön azonnal, mert nagyon rosszul van Levi. Mivel neki három gyermeke van, így nem tudott személyesen eljönni, ezért ő tanàcsolta, hogy ” beszéljünk vele”. Mármint arról, hogy dönthet és hogy mi támogatjuk mindenben. Így elővettem a füzetet és írni kezdtem.
 

“Leírtam… mi szülei mennyire szeretjük és milyen boldogok vagyunk, hogy ilyen erős, kitartó és csodálatos fiúnk született. Megköszöntük, hogy lehetőséget adott arra hogy megismerjük és reméljük, ö is megismerhetett bennünket. És akkor… a lényeg. Nagyon szépen megkértük, tovább nem kell nekünk megfelelnie! Tudjuk mennyire rossz neki, hogy mi mindenen kellett keresztül mennie ” csak azért”, hogy minket boldoggá tegyen. Nagyfiú már… dönthet! Döntsön úgy, ahogy NEKI és NEM NEKÜNK a legjobb! Nem fogjuk megkérdőjelezni, meg fogjuk érteni és ha nehezen is , de el fogjuk fogadni. Majd jó éjt kívántunk neki.”

Aznap sírva jöttünk el. Alig aludtunk az éjjel. Másnap… azon a bizonyos napon… lehetőség volt még behívni családtagokat, hogy vélhetőleg utoljára meglátogassák. (nem sokan látták korábban, mert az intenzíveken erre nincs mód, csak extrém esetekben) Aki tudott eljött.
Közben a főorvos úr és az akkor szolgálatban levő doktornő leültetett minket az irodában és közölték… Ennyi… nincs tovább… Maximális dózisban kap mindent, de már nemigen reagál semmire, fokozatosan romlanak az értékei.
Nem is vagyok képes leírni azt, hogy mikor és hogyan következett az, hogy kivehettük, kapcsolgatták le a kijelzőket, monitorokat, hogy ne riasszanak, sípoljanak, zavarják a búcsú pillanatát. 🙁

“Mikor véget ért és élettelen kis testét szorítottuk… igazából akkor tudatosult bennünk, hogy talán bármeddig is képes lett volna szenvedni miattunk, csak hogy mi “elégedettek” legyünk. Viszont így, hogy “választhatott” nyugodtan, élve a lehetőséggel döntött úgy, hogy akkor tényleg elég volt. És mi tényleg megértettük. Fájt!”

 

Mocskos érzés volt, ömlik a könnyem most is, hogy írok, de így volt … nem is jó, így kellett lennie!!

klau_levi_szupermamik.15klau_levi_szupermamik.16klau_levi_szupermamik.17
< >
PA: Van olyan amit megbántál? amit másképp csinálnál? ami lelkiismeret furdalást okozott/okoz? (Ez így most kegyetlen kérdésnek tűnhet tőlem, de tudni kell, Klauval mi hosszú ideje beszélgetünk és rengeteget. Nagy a tapintat köztünk, míg én iránta / irántuk, addigő a könnyeim iránt tapintatos. * a szerk)
Klau: Igen… egy dolgot rettenetesen bánok, a mai napig kesergek miatta, ostorozom magam, holott senkitől sem kaptam szemrehányást. Tudod, az első babám… nagyon kislánynak vártam. Álmaimban egy meseszép, szöszi, kék szemű kisleány szerepelt.
A 18. héten, mikor biztosra állították, hogy kisfiam születik, néhány napig kissé zavart voltam. Persze, örültem, hogy rendben van, egészséges meg minden, de azért bántott kicsit, hogy kukaca van. Néhány hét bizony kellett, hogy megbékéljek vele, de azt gondolom mégis sikerül, hiszen a további hónapokban már boldogan, izgalommal vártam a kisfiam születését.
De talán a kezdeti reakcióm indította el tudat alatt azt a szörnyű láncreakciót, ami végül tragédiával végződött. Sokszor, a mai napig, mikor rosszabb napom van gondolok arra, hogy ami történt, miattam van. Mert nekem nem volt elég elvárás, hogy egészséges legyen. Nem! Nekem mindenképpen szöszi kis csaj kell!
Hát bizony lett… Mert Bíborka egy gyönyörű, egészséges, szöszi, kék szemű kislány. Pontosan olyan, mint álmaiban… akire vágytam!
SOHA, DE SOHA NEM AKARTAM AZT, HOGY BIBI AZ ELSŐSZÜLÖTT, BARNA SZEMŰ KISFIAM ÁRÁN, ANNAK HALÁLA NYOMÁN SZÜLESSEN MEG!
Mégis így történt. Ugyanis, ha Levi élne, nem lenne velünk Bibi, egy gyermeket szerettem volna mindig is. Szóval érted, mire gondolok. Levi a mennybe költözésével is csak segít nekünk! Hiszen húga születésével ismét mérhetetlen boldogság költözött a szívünkbe.

“Levire gondolva pedig a határtalan hála… tisztelet és szeretet. Mert ő életében és holtában is csak a mi javunkat akarja!! Vigyáz ránk! ♥ “

PA: Milyen üzenettel tudnád segíteni azokat a szülőket, akik elvesztik a gyermeküket, kisbabájukat?

Klau: Üzenetem a gyermeküket elveszített szülök számára: A gyermek, amint megfogan,már A TIÉTEK!

Senki nem veheti el tőletek! Létezésük, legyen az bármily rövid idő is a földi létben, soha nem hiába való!
A mai napig, ha megkérdezi valaki tőlem, hány gyermekem van, azt mondom kettő! Mert az, hogy Levi fizikai formájában már nincs köztünk, ő lélekben mindig velünk van! Hiszen megszületett, élt, tanított bennünket, létezése tagadhatatlan. Minden szempontból nyomot hagyott az életünkben.

 

Hagyni, hogy a gyász és a fájdalom eluralkodjon rajtatok, meggyötörvén ezzel testeteket, lelketeket, nem járható út!

“Hálásnak kell lenni azért, hogy egyáltalán ajándékba kaphattuk őket… az ártatlan lelkeket, akiket az Úr nem véletlenül nekünk szánt!Talán ez a legfontosabb…”


PA: Kicsi lányod Bibi születése mennyiben segített a fájdalom leküzdésében?

Klau: Bibi születése fenekestül felforgatta az életem, jó értelemben persze. 🙂 Bár időnként arra is gondolok, furdal is a lelkiismeret, hogy már nem gondolok annyit Levire, mint ahogyan azt Bíborka születése előtt tettem.
Éreztem különben, hogy ez lesz, de talán az gondolom, ez így is van rendjén. A jelen és hogy Bibi itt van velünk, egészséges, ez a legfontosabb!

“Teljes mértékben igyekszem kiélvezni a vele töltött minden pillanatot, csodaként megélni, ahogy látom nap nap után , mennyit fejlődik, ügyeskedik és ami a legnagyobb boldogsággal tölt el, hogy mennyire kiegyensúlyozott és boldog kisbaba. 🙂 “

 

Amit nem hiszem, hogy túlzás ha kimondok, de nagyrészt az én érdemem. Erre pedig igazán, roppant büszke vagyok.
Lackónak több időre volt szüksége, hogy “átálljon” fejben arra, hogy ö mostantól “lányos apuka”. De persze alapból visszább húzódott, új volt neki, hogy egy kisbaba van a házban, velünk, a nap 24 órájában. Ahogy fokozatosan nyílik meg Bibi a világ felé, egyre inkább azt látom Lacin is. Élvezi a helyzetet, már nem rest, ha fel kell venni, tisztába kell tenni, vagy ha csak éppen bohóckodni kell neki. 😀
Úgy vélem, hogy jó úton halad ö is.

PA: Bibivel volt komplikáció? Tartottál valami bajtól?

Klau: Bíborkával problémamentes terhességem volt, adta az ég, hogy az utolsó vizsgálatokig mindent rendben találtak és végül egészségesen a világra is hozhattam. Teljes mértékben tervezett baba volt, ami enged következtetni arra, nem tántorított el bennünket Levi tragédiája. Vagyis hittünk, bíztunk, hogy másodjára sikerülni fog. Persze nem azt mondom, hogy nem féltünk, de igyekeztünk minden negatív gondolatot hamar elhessegetni a fejünkből. A 12. majd a 18. heti uh-on is mindent rendben találtak.
Azért azt is el kell mondjam, nem bíztuk a véletlenre, voltunk 14 hetesen, 25- és 29 hetesen is 4D-s uh-on. Ezek pedig maximálisan minden alkalommal megnyugtató eredményt hoztak.

klau_bibi_szupermamik.2klau_bibi_szupermamik.1klau_bibi_szupermamik.3
< >
 
PA: Milyen volt Bibi születése? Hogyan élted meg?

Klau: Nem vagyok az a fajta nő, aki bármit is szégyellne elmondani. Így hát őszinte leszek most is.
Bibivel való várandósságomat szörnyen nehezen éltem meg fizikailag. A 21. héttől keményedtem, ami azt eredményezte, hogy a 28. héttől teljes ágynyugalomra lettem ítélve a terhesség végéig. Pokoli nehéz volt.
Ennek kapcsán (és persze mivel már volt korábban egy császárom), felvetettem az orvosomnak, hogy mit szólna, ha nem erőltetnénk ezt a természetes szülés dolgot. Nagyon jó fej volt, mert nem akarta rám erőltetni az elképzelését, támogatta a javaslatom. Előre megbeszélt napon befeküdtem és megbeszélt időben, császár metszéssel a 39+2. napon, 11:10 perckor, 3275 g-al és 54 cm-rel megszületett egészségesen Kardos Bíborka Éva.
Nem szeretnék erről a szülésről litániát írni, hiszen annyira profin és gyorsan történtek az események, hogy alig fogtam fel. Lackó, miután előkészítettek, a fejem mellé ült, fogta a kezem és együtt vártuk, hogy Bibi fel sírjon. Na, volt aztán nagy öröm, mikor hihetetlen erővel hallottuk felsírni. Az arcomhoz tették néhány pillanatra, emlékszem, mindketten sírtunk, annyira boldogok voltunk , megkönnyebbültünk. Míg összevarrtak, a babát rendbe tették és az apukájának adták. Miután kitoltak, találkoztam még velük, Bibit mellém fektették 1-2 percre. Leírhatatlan érzés volt. Sosem felejtem el azt sem.

PA: Különlegesen erős asszonynak tartalak, de megkérdem, van segítséged Bibihez? Ha igen ki?
 
Klau: Egy éve költöztünk budapesti albérletünkből ide Ócsára, ahol a közvetlen szomszédunk Lackó édesanyja. Róla tudni kell, egy végtelenül rendes, segítőkész, szuper fitt nagymami. Mióta ismerjük egymást, csak segített minket, ha kértünk, és akkor is ha nem, mert mindig tudta, mi az, amiben támogathat minket.
Vasárnap jöttünk haza a kórházból, Lacus pedig szombaton tartott tejfakasztót otthon nálunk… El lehet képzelni, hogy nézhetett ki a ház 7-8 igencsak ittas pasas után. Halkan meg is jegyezném, szuper jól tették a dolgukat a srácok, mert tejcsiben a mai napig nem szenvedek hiányt. 🙂 Szóval féltem is mi lesz, ha hazajövünk, de mintha nem is történt volna előző éjjel semmi. Patika rend és tisztaság, meleg husileves fogadott. Nekem ilyen segítségem van. 🙂
Bármikor, ha kérem segít, rendszeresen viszi sétálni az uncsit, elvisz bennünket orvoshoz, védőnőhöz és vásárolni, ha kell.

Szuper asszony, nagyon szeretem. A másik szomszédunkkal is remek viszonyt ápolunk, ők is ha lenne bármi, segítenének. Rendszeresen járunk át hozzájuk, Bíborka már őket is jól ismeri és szereti, sokat mosolyog már rájuk is.
 
PA: Hogy boldogulsz a szoptatással?

Klau: Mivel Levit nem szoptathattam, izgultam nagyon, hogy fog menni. A sikeres tejfakasztó és a kicsikém ügyessége lévén semmi gondom nincs.
A kórházban 3 napot töltöttünk, itthon a második napon indult be a tejcsi. Bibi azonnal, már a kórházban ráérzett a technikára, ezért is lehetett az, hogy az előtejet is simán ki tudta szívni, így nem sárgult be és nem kellett további napokat az intézményben tölteni. Lassan hat hónapja igény szerint szoptatok, nagyon szeretem.

PA: Mi okozza a legnagyobb fejtörést Bibi körül, és ezt miként oldod meg?

Klau: Szerencsésnek mondhatom magam, mert egyenlőre nincs olyan dolog, amit Bibi mellett ne tudnék megcsinálni. Igazán “jó” baba.
Jut idő a háztartásra, főzésre, kutyákra, kertre és néha picit magamra is. Fogadtunk már többször nagyobb baráti társaságot is, szóval a vendéglátást is lehetővé teszi. Nem egy amolyan 24 órás baba. Azt hiszem, maximálisan elégedett lehetek.

PA: Terveztek még gyermeket?

Klau: Újabb gyermek nincs tervben. Ennek pedig több oka is van. Az első és legfontosabb, hogy nem kívánom én személy szerint (de Lackó is hasonlóan vélekedik erről) kísérteni a sorsot. Levinek amellett, hogy fejlődési rendellenességgel született, más egyéb , eddig tisztázatlan genetikai betegsége is volt. Úgy vélem, elégedettek és talán egy kicsit szerencsések is lehetünk, hogy Bibi itt van és egészséges.
A másik, hogy már nem vagyok fiatal. Jó jó, persze, öreg sem, de azért már csak idén betöltöttem a 32-öt. A testemet így is eléggé megviselte a második terhesség Bibivel.
A harmadik ok, a fránya anyagiak. Nyilván nem kell ezt kifejtenem. Nekem is van testvérem, tudom milyen jó, hogy van.

“Mindettől függetlenül úgy vagyunk vele, hogy Bibi legyen rendben. Amit tudunk megadunk neki, hogy elégedett, boldog gyerekkora lehessen. S mikor felnő, egy kiegyensúlyozott és sikeres ember váljon belőle.”

klau_bibi_szupermamik.4klau_bibi_szupermamik.5klau_bibi_szupermamik.7klau_bibi_szupermamik.6
< >

 

PA: Hogyan képzeled a jövőtöket?

Klau: Őszintén szólva, nagyon távlati tervek nincsenek. Sokszor terveztünk már, de valahogy mindig közbejött valami. Még azon sem gondolkodtam, mikor álljak vissza munkába. Egyenlőre nagyon élvezem az itthon létet Bibivel és igyekszem a lehető legharmonikusabb, bizalmi kapcsolatot kialakítani vele.
 
PA: Mi az amitől a leginkább félted a kislányod?

Klau: Hogy mitől féltem? Attól, mint mindenki más a saját gyermekét! A csalódásoktól, amiktől hiába is próbáljuk megóvni őket, nem fogjuk tudni.

PA: Van olyan dolog, amit okvetlenül megtanítanál Bibinek?

Klau: Bibi, amit mindenképpen szeretném, ha megtanulna és mindig észben tartana, az az, hogy Bármit is tartogat számára az élet, legyen az jó, netán rossz, emelt fővel, tartással viselje. Szüleivel szemben maximális bizalma legyen, hozzájuk bármikor, bármilyen körülmények között fordulhat. Tisztelje a hozzá közel állókat, előre, felelőtlenül sose ítélkezzen.

“Mindenképpen fontosnak tartom megtanítani neki, hogy embertársán, akin tud és módja van, segítsen. Az állatokkal szeretettel bánjon, óvja környezetét.”

 

PA: A kilók vándorolnak, le.. de sajnos leginkább fel. Te miként viseled a tested változásait? Lacus támogat?

Klau: Utálatos egy téma. 🙂  A sokak által megszokott “versenysúlyom” 65-70 kiló között mozgott. Eddig… de voltam már kórosan sovány (45kg, magán és egyéb problémák miatt), valamint van a mostani helyzet. 
Bibivel 19 kilót kaptam magamra, de ugye ebből a nagyságos asszony és járulékos képletei voltak kb 10 kiló. 79 kilóval érkeztem haza a kórházból. Jelenleg röghöz kötött 81 kiló vagyok, a szopi nem igazán segíti a fogyásom.
Ettől függetlenül ez most gondolhatod, hogy teljesen másodlagos. Jómagam már nem harcolok az elemekkel. Idővel megtanultam elfogadni önmagam, a testem. Ruhában, főleg ami előnyös, baromi jól is ki tudok nézni.  Szerencsére arányos a testalkatom, nem lett amorf a forma.
Lackó, mióta együtt vagyunk, mindenben támogat , ebben is. Nagyon boldog, hogy Bibi szopizik még mindig, ezt tartja a legfontosabbnak. Sosem panaszkodik, piszkál a súlyom miatt, mert tisztában van vele, hogy a várandósság és a szoptatási időszak is milyen. Tényleg szerencsés vagyok, hogy egy ilyen klassz pasas a kedvesem. ♥

PA: Kaptál olyan kritikát “jó tanácsot” gyermekeiddel kapcsolatban, amin felháborodtál, és HarciAnyuvál váltál?

Klau: Azt hiszem ezidáig nem történt semmi olyan jellegű, ha úgy tetszik okítás, amin kifejezetten fennakadtam volna. Meghallgatom a nekem jót akarók tanácsait, de én vagyok Bibivel 0-24-be itthon, én tudom, mi jó neki és persze nekem is!
Mert mondhat bárki bármit, az anyuci sem elhanyagolható tényező. “aludjon a saját ágyában a gyerek” – Jó, majd egyszer csak, amikor mindenki úgy gondolja. Egyenlőre praktikus, kényelmes és szeretjük, ha velünk alszik.
“Ne adj neki annyit enni, így is kövérke” – Nem, majd hagyom üvölteni.. Akkor próbálja csak ki, milyen, mikor az éhes baba sír. Nem? Jah, akkor bocsánat! 🙂
Szóval ilyenek voltak már, de nem kifejezetten tüzeltek fel. Mondják csak, úgy is úgy fogom csinálni, ahogy nekünk ideális.

 
PA: Milyen szuperképességet szeretnél magadnak, és miért pont ezt?

Klau: Szuperképesség? Érdekes kérdés, ezen nem igazán gondolkodtam soha.  Előszór ami eszembe jut… fura lehet, de nagyon szuper lenne, ha érteném a kutyák (csak a kutyák) nyelvét és beszélni is képes lennék velük.
Hogy miért? Nagy kutyásak vagyunk, jelenleg is három kutyusunk van, akiket szeretünk, imádunk, de mindegyikkel vannak gondjaim.  Igazán csodálatos lenne, ha le tudnánk ülni és megbeszélni mindenki búját-bánatát, hogy a jövőben orvosolni tudjuk azokat és béke legyen, nem kiabálás. 🙂

PA: Párod szuper focista. A sport így szerves része a családodnak., Milyen sportra szeretnéd majd vinni a kislányod?

Klau: Apci nevében is köszönjük a bókot, valóban remek játékos.  Szóval a válasz sablon lesz. Csinálja majd, amit szeretne. Na, persze nem lenne rossz, ha olyan sportágat választana, amihez nem kell hitelt felvenni. 🙂  Esetleg mégis kéne hitel hozzá, akkor később akár szépen meg is tudna élni belőle. Érezze magát jól benne és űzze addig, amíg úgy érzi, szívét lelkét képes beletenni a sikerért.
Persze, anyának vannak elképzelései, de hát az én anyucimnak is voltak és mit ért el vele?! Pont semmit. Versenytáncot, műkorcsolyát, tornát támogatnám örömmel. Minden mást… mondjuk kissé száj húzva.

klau_bibi_szupermamik.
 
PA: Egy teljes szabadnapon (amikor Bibire vigyáznak helyetted) mit csinálnál?

Klau: Nyáron: kiszaladnék egy strandra, süttetném magam a napon, hideg cseresznyés kólát szürcsölnék és fokhagymás-tejfölös-sajtos lángost ennék, egy-egy csobbanás között.
Télen: befizetném magam egy masszőrhöz legalább egy órára. Majd itthon forró fürdő (teljes generál közben), mécsesekkel, szól a Sade a magnóban és pihennék. Kádból kimászva pedig megnézném a kedvenc sorozataim elmaradt részeit szépen sorban, egymás után.  Tudom, unalmasnak hangzik és talán érthetetlen is, hogy miért nem szabadulnék ki az emberek közé, vagy találkoznék barátokkal, de per-pillanat ezek a programok töltenének fel igazán.

klau_bibi_szupermamik.9klau_bibi_szupermamik.11klau_bibi_szupermamik.8klau_bibi_szupermamik.10,
< >
 
PA: Szerinted mi a megítélése a nőknek, az anyáknak ma a magyar társadalomban?

Klau: Véleményem szerint, a mai társadalomban nőnek lenni nem éppen a legszerencsésebb.
Ha “csak” mondjuk otthon vagy, és neveled a gyereked, megszólnak, hogy téged el kell tartani, zaklatnak, mikor állsz már munkába.
Ha pedig nem tervezel családot, nincsen ingerenciád gyermeket vállalni, akkor meg egy önző, egoista, munkamániás, karrierista szuka vagy (bocsánat), aki nem viseli szívén az ország jövőjének sorsát, akit nem érdekel, lesz-e következő generáció.

“Az elvárások a nőkkel szemben hatalmasak, minden szempontból nagy nyomás alatt állunk. Mert bizony a két dolgot (család, karrier) egyszerre összehozni nem könnyű feladat. Csodálom azokat, akiknek mindez sikerül.”

Sosem vágytam sikerre, nagy karrierre (nem is tettem érte), így nincs munka, amihez sietnem kellene vissza. Amíg lehet, itthon szeretnék maradni. Persze, tisztában vagyok vele, amint Bibi közösségbe megy, munkát kell vállalnom, ezzel is segítve apát, aki per-pillanat megszakad, hogy nekünk itthon mindenünk meglegyen.

PA: Mit tartasz a legszebb dolognak az életben, és az anyaságban?

“A legszebb dolog az életben, maga a létezés csodája! Hogy itt lehetünk, hogy lehetőségünk van színesebbé, boldogabbá tenni a világot, olyan felejthetetlen élményekkel gazdagítani embertársainkat, amiket együtt, közösen élhetünk meg.
Az anyaság pedig, nem hiszem, hogy létezik nagyobb CSODA. A tudat, hogy két ember szerelméből egy új élet születik. Ez szinte emberi elmével felfoghatatlan.
Semmihez sem fogható érzés édesanyának lenni. Minden pillanatát élvezem!”

Az pedig külön elégedettséggel tölt el, hogy fiús anyukából , véleményem szerint “szuper csajszis anyucivá ” váltam. Bibinek ruhákat és egyéb csajos holmikat vásárolni… Óh! Szóval érted.

“Az anyaságban a legcsodálatosabb…. mikor látom fejlődni a babám. Látom ahogy kinyílik számára a világ, amit érdeklődéssel figyel, és felém minden esetben bizalommal fordul. Az, hogy képes vagyok csupán azzal megnyugtatni, hogy a karomba veszem. Leírhatatlan, fantasztikus érzés.”

klau_bibi_szupermamik.14klau_bibi_szupermamik.13klau_bibi_szupermamik.12klau_levi_szupermamik.19klau_bibi-levi_szupermamik.
< >
PA: Ha egy szóval kéne összefoglalni az anyaságot, akkor mi lenne az?

Klau: bátorság.
 
PA: Miben változtál mióta anyuka lettél?

Klau: Biztosan változtam valamennyit. Most nem igazán jut eszembe konkrét példa. Talán hálásabb lettem.

“Az életem egy olyan szakaszában folyik jelenleg, aminek minden egyes eleme a helyén van. Élem az életem úgy, ahogyan azt kislányként elképzeltem.”

 

Van egy cuki kedvesem, akiben maximálisan megbízom, akiben igazi társra leltem, akivel szeretjük egymást. Egy egyszerű, de szép házunk, amiben élünk. Az udvarban egy kicsi kocsi, kertben vidám kutyuskák, mellettem pedig itt fekszik a leges-leges legjobb “dolog” az életemben Levi után, Bibi.  Hát kell ennél több? Nem hinném… Szóval, maradéktalanul hálás vagyok Istennek, vagy akár a sorsnak. ♥
 
PA: Mit üzennél az embereknek?

Klau: Üzenetem a következő: Az ember sorsa meg van írva. Nem szabad tiltakozni ellene, sem megkérdőjelezni annak igazát. Boldogok akkor leszünk, ha megtanulunk elfogadni, továbblépni, és a jövőben a jóra emlékezni.  NEM SZABAD A MÚLTBAN REKEDNI!

“Aki a múltban él…. se jelene, sem pedig jövője nem lesz! Az élet pedig pontosan arról szól, hogy éljük meg a pillanatot! Bátran, éljük meg azokat!”

 

PA: Egy beszélgetésünk alkalmával mondtad sokat köszönhetsz. 

Klau: Igen.Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani : A Semmelweis Egyetem II. Sz. Női Klinika dolgozóinak a gyors helyzetfelismerésért, hogy lehetővé tették Levi azonnali kiemelését. A Péter Cserny alapítvány koraszülött mentőseinek, akik a helyszínre sietve ellátták, majd a lehető legrövidebb időn belül kórházba szállították. A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika összes dolgozójának, orvosainak, nővéreinek, asszisztenseinek, akik egymás munkáját segítve, profizmussal, kitartással és győzni akarással járultak hozzá ahhoz, hogy Levi közel hét hónapon keresztül velünk lehetett a csekély kilátások ellenére.
Ha nem is felhőtlenül, de boldoggá tehessen bennünket. Hogy tanulhassunk tőle. Az pedig, hogy nem hozhattuk végül haza… NEM RAJTUK MÚLT, HISZEN MINDENKI MINDENT MEGTETT! ERŐN FELÜL!

Valamint örök hálával tartozunk családjainknak, barátainknak, ismerőseinknek azért, mert mindvégig mellettünk álltak, támogattak bennünket. Nap nap után biztató szavakkal nyugtattak minket, kifogyhatatlan forrásai voltak a reménynek, hogy ne adjuk fel, hogy ne keseredjünk el.
 

Klau egy idézetével zárnám ezt a mély beszélgetést:
“Senki ne szomorkodjon Levi miatt, hiszen nyoma maradt itt a földön. Tanított minket és boldog, feledhetetlen órákat hozott az életünkbe, és míg élünk, emlékét szívünkben őrizzük! Hatalmas boldogság , hogy az anyukája vagyok. Mert a mai napig az vagyok! Annyi a különbség, hogy nem én vigyázok rá, hanem Ő miránk. Illetve… CSODÁLATOS kishúgot választott magának!!”

  
 
Köszönöm Klaunak a türelmét, amivel viseltetett irántam. Hálás vagyok minden gondolatáért, amit megosztott velem / velünk. minden szaváért, amivel erőt öntött belém, hogy a családja történetét elhozhassam nektek. Imádom minden mosolyát, és remélem fényt hoz sokak számára az ő erejük.

Sok boldogságot és örömet kívánok az egész kardos családnak!

 

A Hétköznapi SzuperMamik kezdeményezésemmel nem titkolt célom, a társadalomnak bemutatni az anyákat, akik a világ alappillérei, hiszen az anyák adják az eljövendő világot, a következő nemzedéket.
Épp ezért fontosnak tartom, hogy megbecsüljük az édesanyákat és gyermekeinket különös figyelemmel kísérjük.

A többi Hétköznapi SzuperMamiról IDE kattintva olvashatsz.

Hamarosan újabb Hétköznapi SzuperMami lesz a vendégem! 

 

Puszi: PinkAnyu

 

Ha tetszett ez az írásom, akkor kérlek kövesd blogom friss, naprakész Facebook oldalát. Csatlakozz te is a PinkAnyu közösséghez, ha egy pici pinket is érzel magadban: facebook.com/pinkanyucafeblog.

 

Fotók: A Kardos Család fotói

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. köszönöm hogy megosztottad velünk.
    kicsi angyalád fentről vigyáz rátok!

  2. 🙂 vigyázzatok magatokra! és a szép kis virágszálra!

  3. Hartmann Sándor says: (előzmény @PinkAnyu)

    Igen,duplán,mert újra átéltem,de talán valamivel könnyebb volt.Az orvosok is csodálták,hogy mennyire kitartóan és keményen harcolt az életéért!Talán a legérdekesebb az egészben,hogy a mai napig emlékszik rá a prof. úr és a rtg. asszisztens,hogy a pici lányból milyen szép virágszál lett!
    Köszönöm szépen! Átadom neki!

  4. Szilvia Muszkatal says:

    Sajnos 2012.01.27-én velem is megtörtént ugyanez.Bal oldali rekeszizomsérv….úgyhogy sajnos tudom, hogy mit éreztél akkor.Nekem reggel született és aznap este örökre egy angyal lett a kisfiam:(.2012.03.25-én megszületett a kislanyom aki az életem értelme.

  5. Kedves Sándor!
    Akkor te duplán küzdöttél a könnyeiddel.
    remek lányotok van, a harci szellemet és a kitartást volt honnét örökölnie!
    kívánok neki minden jót és siker az életéhez.
    Vigyázzatok magatokra nagyon! És puszilom Klaudiát!

  6. Hartmann Sándor says:

    Végig olvastam,nehéz volt,mert mi is átéltük ezt még 1997-ben a lányunkkal,(akit Klaudiának hívnak)de neki sikerült! Nálunk szüléskor derült ki,hogy jobb oldali rekeszsérve van,mert az orvos egyik vizsgálaton sem vette észre.Nem volt kis baba, 4 kg felett volt.Azonnal vitték Pestre az SOTE 1-es klinikára,Dr.Verebély Tibor prof. és Rákóczi doktor úrhoz kerülve.Gyors műtét után a rekeszt megfoltozták egy rugalmas hálóval.Aztán inkubátorba került,vártunk és naponta telefon vagy utazás vidékről.Hosszú volt és lassan telt az idő.Többször volt tüdőgyulladása,ezért 1 évesen újra műtötték a rekeszt.Az eredmény:a szív középen,a jobb vese feljebb van,a tüdő fele egész a másik fele csak harmada,a gerinc pedig ferde.Évente járunk kontrollra a professzor úrhoz,akinek hálával tartozunk! Néha vannak problémák,de talán nem panaszkodhatunk,mert már lassan 20 éves és csodálatos lány!♥

  7. Csodálatos emberek, és szülők!
    nagyon szerető és összetartó emberpár.
    boldog vagyok, hogy megismerhettem Klaut és Lacust!

  8. Maria Juhasz says:

    Istenem! Szavakat nem találok. Legyen ez a CSALÁD NAGYON BOLDOG!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!