PinkAnyu

Láttam a naptáramban, nem a Facebookon – Boldog szülinapot!

Komolyan láttam a naptáramban, és  nem a Facebook szólt, hogy a legjobb barátnőmnek szülinapja van! Mekkora teljesítmény ez! 

Bizony az, ha csak azt vesszük, hogy a mai rohanó, mindig rohant.. nem újdonság ez, csak mostanában szeretünk ezzel takarózni, világban mindenki mindenről a Facebook-on értesül, mindenki social médiázik, ott él, ott barátkozik, ott vall szerelmet, ott osztja le gyerekét, ír nyílt levelet… A való világ egyre jobban elhalványul, egyre jobban elfelejtjük a személyes kontaktusokat, az érintést, az összenézést. Hiszen, ezeket már szuper emoji-k, és matricák helyettesítik, a chat-en csak úgy repkednek a szívecskék…

Ám én ma nagyon ügyes voltam. Bloggerként mondhatni sokat mozgok a Facebook világában csoportjaiban. Szerencsére, a barátaim és ismerőseim is olvasnak, a csoportok barátságosan fogadnak. Nem tolakszom, nem vagyok talán túl sok.. Ma nagyon ügyes voltam.
Miért is? Elmondom.

Előbb került a kezembe a naptáram, mint a power gombot benyomtam volna a gépemen. És láttam BÉvike a legjobb barátnőm, ma ünnepli (nem árulom hányadik – mert ez hadititok szintű titkosított információ, úgy 30 évre, akkor meg már minek megtudni… ) szülinapját. 
Azonnal kapcsoltam a gépem, vettem kézbe a telefonom, fúúú de maradi vagyok, ‘vazze ott a chat.. 🙂
No, mindegy én nyúltam a telefonomhoz tapogattam a kijelzőt, és már hallottam is Bévike hangját. Amúgy kb. midnen nap beszélünk, néha érdekes párbeszédek alakulnak ki közöttünk.. 
Elsőre nem mondtam miért hívom, ő igaz barátnőként várta mi a franc lehet, némi drámai hatás szünet után:
– A kezembe akadt a naptáram, és láttam BÉvike + gyertya! Boldog szülinapot Drágám! 
– Jaj, köszönöm! – nem kicsit lepődött meg, hiszen ismer… kb mindig mindent elfelejtek, nagyjából mindig mindennel elkések.. 
– A naptáramban volt, nem a Facebook szólt! jah, és mellékesen holnap elvileg menstruálok!ez utóbbi mondat rám, jellemzően hangzott el. Ugyanis képes vagyok random dolgokat, random időben mondani, full természetességgel.. 

Igazi munkahelyi kapcsolatból lett barátság a mienk.
Amikor én már bő egy éve ott dolgoztam a munkahelyen, tudták rólam, hogy segítőkész vagyok, jól végzem a munkám, és sokat bírok. Ám van egy stílusom. és bárkit képes vagyok melegebb éghajlatra elküldeni, legyen az beosztott vagy főnök, nem válogatok. Katona koromban is ilyen voltam, pedig ott a “Parancs értettem!” valami idióta berögzült mondatnak kellett volna lennie – de erről majd máskor, egy másik bejegyzésben. 
Egy szóval összefoglalva, a kollégák már tudták, kibírhatatlan vagyok (sokszor), ám ha valakit elfogadok, azt egy életre. Épp szabin voltam, BÉvike pedig újként ekkor kezdett. A főnökasszonya, akivel jó barátságot ápoltunk aggódott, mert erős egyéniség Bévike, és valljuk be én, plusz nem vagyok eccerű na. 
BÉvikét felkészítették a humoros, gúnyos, ironikus, különc nőszemélyre – azaz rám. 
És ekkor beléptem, a Hivatalba.
– Helló Nőőőők! És Attila neked is helllllóllló! 
– Szia! – hangos nevetéssel üdvözölt Bévike, mert bár fel volt készülve, de ennyire nem számított egy idiótára.. 
Csendes felmérés, ő is, én is. Tudod, az a fajta amire csak a nők képesek, főleg, ha kritikusan az új húst nézik meg. Nah, jól megnéztük egymást. És összemosolyogtunk.
Ekkor már borítékolva volt,  a két csaj jóban lesz. Ennél több lett, igaz barátság.

Egy igaz barátság, már szinte szeretői/házassági viszony. Jobban ismerjük egymást, mint a saját férjünk, párunk… Előbb tudjuk mire gondol a másikunk, mint gondolna egyáltalán. Ha van ilyen barátod (akár anyukád, apukád is lehet, vagy a testvéred), akkor nagyon szerencsés vagy. Én az vagyok.

Van, amikor sírva hívom, mert apu rosszul volt, vagy épp valamilyen műtét előtt áll. Ő meghallgat, hiszen tudja anyunak apunak nem sírhatok. Aztán van, hogy ő hív kétségbeesve.

Mindig támaszai vagyunk egymásnak. 

Amikor jó dolgok történnek velünk is azonnal hívjuk egymást.
Legutóbb örömkönnyekkel telefonált, hogy munkahelyet fog váltani, hiszen nem könnyű két gyerekkel visszamenni dolgozni. És itt még várják is. Én is sírtam a boldogságtól. Szentimentalizmus, vagy az, hogy együtt érzek vele, mindegy is talán. Hiszen mi mindig ott vagyunk egymásnak. 
Előfordult, hogy éjjel is telefonáltunk. Ő már két gyerek anyukája, és a kis PukiKapitányommal tengetem anyai életem. Valahogy sok a közös pont, a keresése egymásnak.

Mindig minden akadályon vagy átsegítjük egymást, vagy megvitatjuk, miként vettük azt. Igazi támogató kapcsolat. 

Boldog vagyok, hogy kissé undok személyiségem ellenére, maróan gúnyos, ironikus énem is kellett valakinek igaz barátságra. Valakinek, aki nekem is kellett. Valaki, aki mindig megdicsér, aki büszke rám.
Akit anyuék után azonnal hívok, hogy milyen sikereket érek el a Bloggal, vagy milyen jó dolog történt velem. 

Köszönöm, hogy vagy nekem, és lehetek neked!

BOLDOG SZÜLINAPOT BÉVIKE!

Ha van barátod, ne feledd el felhívni, mert jó ez a Facebook, szépek a matricák, és jók az emoji-k is, ám az igazi kapcsolat kell az életben. Kell hogy halld a hangját, hogy halld a nevetését.

S ha teheted, akkor mihamarabb találkozzatok személyesen!

 

Puszi: PinkAnyu

 

Ha szeretnéd édesanyák történetét olvasni, hogy ők miként birkóznak meg az anyasággal, miként élik meg a csodás pillanatokat, akkor kattints IDE

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, oszd meg másokkal is.

 

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

 

Gyere és kövesd blogom friss, naprakész Facebook oldalát. Csatlakozz te is a PinkAnyu közösséghez, ha egy pici pinket is érzel magadban: PinkAnyu Facebook

Egy szabad közösség a Csakazértis Nő – nem csak nőknek Facebook csoport. 

 

Képek forrása: Pixabay.com

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kedves István!
    Valóban nem vagyok 100-as.. 🙂
    Nagyon köszönöm a hozzászólásod, s hogy itt jártál. Remélem még találkozunk.
    Örülök, hogy más is úgy gondolkodik, ahogy én. Nem a kirakat kapcsolatok a lényeg, hogy kinek hány ismerőse van a Facebook-on…
    Kívánok csodaszép napot, és sok igaz kapcsolatot.

    Puszi: PinkAnyu

  2. István Tóth says:

    PinkAnyu,
    lehet, hogy idióta vagy (Te írtad), de szeretni való.
    Én is a naptáramból “élek”, de meg kell mondjam, amikor az FB feldobja, kiknek van éppen születésnapja vagy valamilyen jeles ünnepelni valója (akik/amik alapból nem “naptár szintű” emberek), nem ritkán én is odatolok pár – őszintén kedvesnek szánt – köszöntő szót.
    Az FB-n “létezésre” sajnos gyakran látok olyan példát, hogy valaki(k) köszönt(enek) valakit, de amikor akár csak fél órával később élőben is találkoznak, élőszavas ráerősítés, netán egy kézfogás, fülhúzás, ölelés…, na, ez mind nincs. Minek az, ki van pipálva! Ha valaki csak ennyit jelent (bár “darabra” az FB-n ismerősöm vagy mi), akkor nem köszöntöm. Akik köszöntéséhez én is csatlakozom, azok nekem tényleg jelentenek is valamit.
    Még egy dolog a barátságról, szeretetről: rengeteg demagóg power point, képeslap és műlevél kering a szeretetről, barátságról (“addig mondd meg neki, amíg megmondhatod!”, “megbánod, hogy…” stb. körítéssel). Ugyanakkor érdekes, mennyi igazságtartalmuk is van – csak a túlhabosítástól érzem őket demagógnak.
    Nem vagyok rendszeres olvasód, csak idetaláltam. De jó, hogy olvastam az írásodat, nagyon emberi. Köszönöm, hogy olvashattam.
    Üdv: T.I.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!